Szinopszis

Gyerekkoromban a nyarakat vidéken töltöttem rokonaimnál, Tolna megyében. A fejemben lévő idilli kép az elmúlt néhány évben teljesen átalakult. Családomat és barátainkat egy disznóvágás alkalmával megverték, ott élő rokonaimnak is rendszeresen vannak konfliktusai. Más régiókkal kapcsolatban nincsen viszonyítási alapom és csak azt látom, hogy jelenleg milyen állapotok vannak, azok viszont ijesztőek és aggodalomra adnak okot. Ami tehát biztosan kimondható, hogy egyes területeken jelentős leszakadás érzékelhető, és nehezen látni a kiutat, hogy hogyan lehetne megállítani az elindult negatív folyamatokat.

Az alapvető gazdasági nehézségek mellett egyik súlyos társadalmi probléma a magyarországi cigányság helyzete, és a velük szemben kialakult társadalmi feszültség. A KSH adatai szerint a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya a romák körében 82,8 %. Az ellentétek a végletekig fokozódva, mindkét oldalról esztelen gyilkosságban csúcsosodtak ki. A romák részéről a 2006-os olaszliszkai lincseléssel, a „másik oldalról” pedig a 2008-2009-es romák ellen elkövetett gyilkosságokkal.
A fotózások alkalmával én is többször szembesültem a nélkülözésben élők agressziójával, amit mindig nehéz kezelni. Hiába próbálunk meg nyitni, ha a sérelmek túl sokáig gyűltek és az embertelen körülmények kódolják az embertelen reakciókat.

A perifériára szorult területek problémái nem választhatóak szét a magyarországi cigányság méltatlan helyzetétől. Azt azonban fontosnak tartom, hogy ne csak rájuk fókuszáljak, ezzel vizuálisan is folytatva a szegregációt. A fényképezésnél mindenkihez ugyanazzal a „semleges”, elemző hozzáállással próbálok viszonyulni. A magyar vidék változásai és perspektívái érdekelnek. Főleg azok a területek, ahol a fiataloknak a közmunkán kívül nem sok lehetősége marad. Persze egy olyan helyen, ahol már az óvodában a megkérdezett 30 gyerekből 25 azt mondja, hogy közmunkás szeretne lenni, ha felnő (megtörtént eset), a perspektíva szó eleve más megvilágításba kerül.

A képeken nem a szegénységet szeretném dokumentálni, sokkal inkább olyan szimbólumokat keresek, amiken keresztül megragadható az általam vizsgált területek miliője és olyan portrékat próbálok készíteni, amik mélyre hatóan tárják fel portréalanyaim perspektíváit.

Egy ideje érdekel a népzene, ezért a fotózás mellett, próbáltam minél többet zenélni a helyiekkel. Amikor romákkal zenéltem, rendszerint 1-2 szám után megkérdezték, hogy hallgatót tudok-e játszani. Én nem értettem, hogy mire gondolnak. Amikor megkérdeztem, hogy mi az a hallgató, akkor meg ők nem értették a kérdésemet, csak vigyorogtak, mintha viccelnék velük. Sok idő volt, miután rájöttem, hogy mi az a hallgató. Elgondolkodtató, hogy amennyire fontos szerepet játszik a romák életében, a többségi társadalom még a műfaj nevét sem ismeri. Csernelyen valaki azt mondta, hogy hallgatót nem lehet megtanulni énekelni, mert olyan mélyről jövő érzelmeket közvetít és olyan fájdalom van benne, ami miatt egyszerűen nem lehet elsajátítani. Ez a kesergő előadásmód az, ami miatt párhuzamot érzek pl. Északkelet-Magyarország atmoszférája és a hallgatók világa között. Az imént leírt történet miatt számomra a műfaj önmagában egy nagyon erős szimbólum. Azt a távolságot szimbolizálja, ami egy kényelmes, biztonságos életet választ el egy mélyszegénységben élő család mindennapjaitól.

A sorozat másfél év tapogatózás után kezdett el kialakulni, a jelenlegi képek azonban az utolsó néhány alkalommal készültek, mivel akkorra formálódott ki, hogy milyen képek működnek jól együtt és hogy mi is az, amit keresek.

Az ösztöndíj keretein belül elindulna egy intenzív munkafolyamat, melynek során 1-2 hetente tudnék néhány napos, koncentrált fotózásokat megvalósítani. Ehhez már megvan egy kipróbált munkamódszer, amivel hatékonyan tudok dolgozni. Szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni a jelenlegi portrékhoz hasonló képek készítésére és izgalmasnak találom, hogy az eddig elkészült képekhez képest más évszakokban is fotózzak, pl. téli képekkel is kiegészítve a sorozatot.

Szeretnék új helyszíneket találni, azonban van már néhány bejáratott település, ahová biztosan visszamennék (Mátraverebély, Csernely, Megyaszó, Prügy, Kölked, Halmaj, Kázsmárk, Ozora).

A sorozat végleges formáját 30-35 képes kiállításban, hosszabb távon, elegendő anyagmennyiség mellet pedig könyv formátumban is el tudnám képzelni. A kiállításhoz megvizsgálnám más médium esetleges felhasználási lehetőségét is. Elsősorban videókra és hallgatókról való hangfelvételekre gondolok. Nem biztos, hogy a hallgatók képekkel való direkt párosításával megfelelő hatást tudnék elérni. Ezen lehetőségeket a munkafolyamat közben tudnám mérlegelni.

Köszönettel:
Turós Balázs