Szinopszis

HOGYAN GYÓGYÍTHATÓK AZ ERŐSZAK SEBEI
A Capa Nagydíjra benyújtott munka a tömegsírok és a velük párhuzamba állított női sorsok történetét tervezi továbbfejteni, egyetlen specifikus csoport sztoriján keresztül: a 2016-2017 folyamán Veracruzban, Mexikóban talált két tömegsír feltárására szerveződött, kizárólag nőkből álló kutatócsoport tagjaira fókuszálva.
TARTALOM
A Veracruzban talált tömegsírok története nem csak azért figyelemfelkeltő, mert az eddig ismert mexikói tömegsírok közül ez az eddigi legnagyobb méretű – és valószínűleg egész Latin-Amerikában – hanem azért is, mert az eltűntek felkutatására önerőből szerveződött csoport kizárólag nőkből áll, idáig összesen 180 főt számlálva. Az eltűnt hozzátartozóik keresését, a tömegsírok feltárását saját erőforrásaikból végzik, az anyagi feltételeket saját maguk számára teremtik elő, ételek, használt ruhák eladásából. A munka célja nem csak az, hogy a tömegsírok történetét feldolgozza, vagy a kegyetlen folyamatokról beszéljen, amik ezeknek a nőknek az életét átitatják, hanem elsősorban az, hogy ennek az erőszaknak a csoportokra, egyénekre gyakorolt hatását összefüggéseiben bemutassa, és ráirányítsa a figyelmet arra, hogy az erőszakot elszenvedett individuumok, külső, institucionális segítség hiányában, milyen folyamatokkal próbálják egyedül, vagy csoportokba szerveződve megoldásokat találni, gyógyítani önmagukat, enyhíteni a fájdalmat, a sebeket. Mentálisan túlélni a tudatot, hogy a szeretteik keresése valószínűleg egy soha véget nem érő folyamat, hiszen az igazságszolgáltatás hiánya miatt konkrét válaszok, tények valószínűleg soha nem fognak születni az eltűnt személyek sorsával, hollétével kapcsolatban.
MEGVALÓSÍTÁS
A munkában alapvetően a pályaműben használt vizuális atmoszférát tervezem tovább használni, új vizuális-tartalmi elemekkel kiegészítve. A sorozat továbbra is női portrékat, a sírok helyszíneit ábrázoló tájképeket, a környezetükben található lakóövezeteket, városrészleteket vizualizálná, kiegészítve a nőknek a sírok feltárása során végzett tevékenységének dokumentálásával, valamint a nőkben lezajló mentális folyamatokat feldolgozó interjúk rögzítésével. A keresést végző nőket és aktivitásait, interjúkon keresztül gondolataikat, érzéseiket és személyes motivációit mutatná be a sorozat, sorsaikat egy valós geográfiai térbe helyezve tájképek használata által, a vég nélküli keresés és soha meg nem találás motívumát párhuzamba állítva Mexikó végtelen kiterjedésű természeti látképeivel.
Képeimen az erőszak vizuális megjelenítésének metaforikusabb formájával kísérletezek. A kegyetlenség ezen szintje, mely a munka témája, véleményem szerint már nem közvetíthető a fénykép médiumán keresztül – számomra cél nélküli és etikai akadályokba ütköző lenne direkt képi megoldás után kutatni. Ezért a fotókon baljós hangulat, konfliktusérzet, feszültség, a megtörtént kegyetlenség hangulatának a felidézése a célom, mely utal a fényképek helyszínein bekövetkezett eseményekre de nem grafikusan mutatja be azokat. Teret hagy a nézőnek arra, hogy érzéseken, benyomásokon keresztül belemerülhessen egy olyan valóságába, ahol a szélsőséges erőszak vált mindennapi normává.
Ennek érdekében különböző képalkotási-manipulációs technikákat alkalmazok: 35mm-es színes filmen vörös szűrő, a vér színének feszültségkeltő hatásával kísérletezek, valamint szürketartományba fordítva az elkészült képet egy nagyon monokróm, kis tónustartományú fekete-fehér képeket hozok létre. A sorozatban középformátumra készült, végtelen kiterjedésű tájakat ábrázoló fotók is helyet kapnak, melyek esetében a képmanipuláció az időjárási viszonyok (távolság, köd stb) vagy a napszak (szürkület, éjszaka) és az expozíciós idők variálásának a következménye. A portrékat és az aktivitásokat bemutató fotók esetében pedig külső kézi vaku használatával, a világításban és a szituációk irányításában rejlő lehetőségeket szeretném továbbra is felhasználni.
INSTALLÁCIÓ
Egy installáció megvalósításával egy távoli valóságot minél komplexebben előteremtő élmény létrehozása lenne a célom, melyet a printek méretének maximalizálásával, audio interjúk felhasználásával szeretnék megvalósítani. A középformátumú tájképek esetében extrém méretű nyomatokat használnék, melyek valósághű méreteket imitálva jelennének meg, előidézve egy olyan élményt, mely szinte az adott helyszínbe emeli a nézőt. A portrék szintén nagy méretű printeken jelennének meg, minél több részletet jelenítve meg az arcokon, a tekintetekben. Körülbelül 4-5 nő arcképét és sztoriját szeretném a kiállítótérbe vinni, ami természetesen a méretbeli adottságok függvénye is. A velük készült interjúk vallomásaikat rögzítenék az őket ért veszteségről, a folyamatos keresésről, az ezt kísérő gondolataikról és érzéseikről. Az elmúlt hónapokban mozgás hatására reagáló hanginstallációkkal is kísérleteztem, amit ebben az installációba is szeretnék beemelni, amennyiben a fizikai körülmények lehetővé teszik: a néző a nők portréihoz megfelelő távolságba kerülve vallomásaik elindulnak, melynek feltétele az is, hogy a néző egyedül lépjen a térbe, így válva egy intim, magányos keresési folyamat részesévé, csakúgy mint az ábrázolt nők.
ÜTEMTERV
Az egy év folyamán folytatnám a munkát több alkalommal felkeresve a csoport tagjait Veracruzban. Azt gondolom két havonta 1-2 hét időtartamot tudnék a helyszínen tölteni, ami összesen 5-10 hét terepmunkát jelenthetne. A csoport tagjaival kapcsolatban vagyok, valamint az is nagy segítség, hogy az egyik, minden nap a sírok feltárásánál dolgozó hölgy szállásol el, aki a helyszín mellett elhelyezkedő lakótelepen él. Legutóbbi látogatásomkor minden nap elkísértem a munkába, megnyerve a tagok, helyiek bizalmát, és sokkal jobban átlátva a rendszer működését. Jelenleg egy új helyszín feltárása is folyamatban van, ahol valószínűleg a jövő év elejétől kezdődik a munka. Az összes képi és hanganyag előállítását 2018 augusztusára tervezném befejezni, a fennmaradó két hónapot feldolgozására, előállítására, installálásra fordítanám.