Szinopszis

Szinopszis:

A II. világháború után az emberiség abban a hitben élt, hogy okulva a múlt diktatórikus rendszereinek keserű példáján, egy humánusabb világot fog építeni. Magyarország történelme sok más kelet-európai országéhoz hasonlóan nem így alakult. Rákosi Mátyás a Magyar Kommunista Párt főtitkára, szovjet mintára egy új sztálinista diktatúrát kezdett el felépíteni, amelyben az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. A koncepciós perek során több százezer elítéltet küldtek kényszermunkatáborba, börtönöztek be és százakat végeztek ki koholt vádak alapján. Ezeknek a pereknek a legnagyobb része zárt tárgyaláson folyt le. A vád legtöbb esetben a nyugati hatalmak javára elkövetett adatszolgáltatás és a néphatalom elleni szervezkedés volt. Az embertömegek fogvatartására az állam számos börtönt, internáló és munkatábort létesített. Azok akik megjárták ezeket a börtönöket tudják, hogy számtalan olyan esemény történt, amelyek részletei soha nem láttak napvilágot.

A politikai elítéltek emlékirataira bukkanva egy ijesztő és eddig ismeretlen világ tárult fel előttem, amely rádöbbentett arra, hogy mennyire felszínes a történelmi tudásom erről a korszakról. Elhatároztam, hogy egy vizuális gyűjtésbe kezdek, amely ennek az átláthatatlan időszaknak egy sokak számára ismeretlen, de mégis jelentős részét tárná fel: az 1956-os forradalom előtti és utáni börtönvilágot. Az ott átélt testi-lelki szenvedéseket nem lehet fényképekkel visszaadni, de mégis megpróbálok valamit előhívni a fogvatartottak emlékeiből, megidézve ezzel a korra jellemző atmoszférát. A helyszíneket végigjárva, a fotográfia segítségével keresem a válaszokat arra, hogy hogyan lehetett átélni a meghurcoltatásokat és a bezártságot, megőrizve közben az emberi méltóságot. A fizikai és mentális szabadság definiálása már korábbi munkáimban is fontos szerepet kapott, de lényegesen más kontextusban, mint most. Ebben a sorozatomban elsősorban az érdekel, hogy hol vannak az emberi elme tűrőképességének határai és hogyan kezd a túlélési ösztön automatizálódni egy végtelenül kilátástalan és kiszolgáltatott helyzetben.

2016 - 2017 között a munkám a börtönök egy részének feltérképezésével és dokumentálásával telt, amely egy izgalmas alapot teremtett a munkámnak. Mivel minden egyes fotózási alkalom számos további lehetőséget szült, így azt érzem, hogy a sorozat még legalább egy évig tartó, koncentrált kutatást igényelne. A helyszínek funkciója a mai állapotukban is eléggé eklektikus. Töredékük múzeum vagy emlékhely lett, nagyobb részük viszont végleg eltűnt a föld színéről vagy történelmi jelentőségüket vesztve, romos állapotukban várnak további sorsukra. A jövőben a sorozatot szeretném erősíteni azoknak az idős embereknek a portréjaival és személyes történeteivel, akik az általam dokumentált helyeken raboskodtak. Törekszem olyan portréalanyokat felkutatni, akik a közélettől és szerepléstől távol, visszahúzódva élnek, cipelve ezt a súlyos történelmi terhet, amelynek teljes feldolgozására már nem maradt idő az életükben. Az arcképek és helyszínek mellett még egy fejezetet nyitottam, amely a Rákosi-korszak rabtáborainak tárgyi hagyatékát rendezné kronológikus sorrendbe. Sürgeti a munkámat, hogy a még élő volt politikai foglyok sorra távoznak el és a helyszínek is folyamatosan alakulnak át vagy szűnnek meg végleg. Terveim szerint nagyjából egy 60 képes sorozatban tudnám összefoglalni mindazt, amik fontos építőelemei lehetnek ennek a dokumentarista szemlélettel felépített szimbólumrendszernek. Már a sorozat készítése közben törekszem a vizuális összhangra, mind tónushasználatban, mind a távolságok tekintetében. Fontosnak tartom a szigorú szelekciót, a felesleges részek elhagyását. A fotográfiák kopottas, steril színvilága segít elemelni a témát a jelen kori valóságától és felidézni az akkori korhangulatot.


A portrék és tárgyfotók mellett, ezeknek a helyszíneknek a feldolgozása még biztosan terveim közt szerepel:


Recski tábor és barakkok
Tiszalöki vízierőmű
Hortobágyi internáló és munkatáborok helye
Koncepciós perek helyszínei
Kistarcsai internáló tábor
Budai ÁVH kihallgató villák
Csolnoki rabtábor helye
Budapesti és vidéki börtönök és fegyházak


Tudomásom szerint ez idáig még senki nem készített egy átfogó, tematikus képarchivumot az 50-es évek Magyarországának ezen fejezetéről. Sajnos nem csak fotográfiailag, hanem társadalmi és emocionális szempontból is feldolgozatlan maradt a múlt. Akármennyire is tekintjük ezt egy lezárt időszaknak, a mai magyar társadalom tudatalatt, mindmáig hordozza és örökíti tovább ennek az érának a terheit és negatív reflexeit. A teljes szembesülés mostanáig elmaradt és ezt nem követheti kellő mértékű morális megtisztulás sem. Ennek a legfőbb okai, hogy a rendszer elszenvedői nem részesültek megfelelő erkölcsi és anyagi kárpótlásban valamint a rendszerváltást követő években nem került sor a politikai bűnösök felelősségrevonására. Bízom abban, hogy a munkám egyszer történelmi szempontból is értéket fog képviselni és közvetíteni tud valamit a jövő generációinak, akik már egy szabad világba születtek és csekély a tudásuk arról, hogy mit élt át akkor egy generáció. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a 21. századunkban is működik egy ennél még zártabb és agresszívebb diktatúra amely az észak-koreai társadalmat tartja teljes szellemi és fizikai terror alatt, eltiporva ezzel az alapvető emberi szabadságjogokat.


A díjjal járó támogatás sokat segítene, hogy képes legyek elmélyülni ebben az egzakt kutatómunkát és számtalan vidéki utazást igénylő munkában. Továbbá inspirálna, hogy lezárjam ezt a már életre kelt, de még félkész sorozatot, amely egy könyv formájában tudna igazán kiteljesedni. Ez lenne a munka végső megjelenési formája, a díjjal járó kiállítás mellett. A kiállítási installációt három különböző képméret (160x130cm, 80x65cm, 40x32cm ), szöveg illetve interjú részletek kombinálásával tenném érthetővé és komplexszé a néző számára.